A Citizen karóra korunk egyik legillusztrisabb márkája, minőségével és – meglepő módon – alacsony áraival emberek millióinak váltak abszolút kedvencévé. A férfi karóráknak manapság már sokkal nagyobb jelentőségük van, mint pár évtizede, hiszen többfunkcióssá váltak és ékszerként is bőven megállják a helyüket. A tokiói óriáscég termékei pedig kétségtelenül megfelelnek minden általunk felállított kritériumnak.
A Citizen óra története 1924-ben kezdődött és az ezalatt eltelt majd 100 év alatt az egész óraipart megrengető újításokra tettek szert. Övék a világ első kvarcórája, de a japánok hasznosítják elsőként a fényenergiát is a karóra működéséhez is. Ezen felül a nyomásellenállás és a rádióvezérlést is nekik köszönhetjük.
A férfi karórák közül talán a Citizen Promaster Sky AS4050-51E és az AS4020-44B típusok a legkedveltebbek. Amellett, hogy elképesztően jól néz ki, ez a legendás pilótaóra hihetetlenül masszív. A tok titániumból lettek megmunkálva, így szinte mindennek ellenállnak, ráadásul fémérzékenyek is nyugodtan viselhetik. A számlapot pedig zafírüveg védi, amit csak gyémánttal lehet megkarcolni.
A karóra kialakításának és masszív tömítésrendszerének köszönhetően a Promaster család tagjai minimum 200 méterig teljesen vízállók. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nyugodtan úszhatunk velük, de a vízi sportokat sem kell mellőznünk. A stopper, az ébresztő, a naptár és a zónaidő jelzése pedig már-már alapkövetelmény a Citizennél.
Ezeket a ketyegőket a világon egyedülálló módon Citizen Eco-Drive szerkezet hajtja. Ez a környezetbarát mechanizmus a fény energiáit gyűjti össze és alakítja át. Egy teljes töltéssel karóránk akár 12 hónapon keresztül is problémamentesen működhet. A Promaster Sky egy rádióvezérelt típus, amely az egyik legpontosabb az időmérők közül. A németországi Braunschweigben található atomórához igazodik, így biztos lehet benne, hogy a precizitással sem lesz majd soha gondja.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.