Szálljon tengerre Nautica órával

Nautica óra

Most, hogy végre a ruhásszekrény mélyére tuszkolhatjuk a kabátot meg a pulcsikat, előtérbe kerülhetnek a várva várt nyári darabok. Amennyiben megtartottuk az ilyenkor szokásos ruhaleltárt, jöhetnek a kiegészítők. A napszemüvegek aktuális divatja csak hosszú időközönként szokott változni, míg egy új kalapot az ember bármelyik üzletben találhat.

De mi a helyzet a karórákkal?Nautica óra

Amennyiben a nyári időszakhoz igazán jól passzoló, kifejezetten strandolásra kifejlesztett karórát keres, vitán felül a Nautica óra a tökéletes választás. Már a neve hallatán is akaratlanul Verne Gyula rejtélyes tengeralattjárója jut eszünkbe, ami egyáltalán nem áll távol a valóságtól. Az amerikai divatcég alapítója, David Chu ugyanis imádja a tengert és azt a szabad életérzést, amit a végtelen kék horizont látványa nyújt.

Ezt a könnyed stílust képviseli ma a Nautica óra is, amely szabad fordításban nagyjából annyit tesz, hogy „tengerészetben jártas”. Azok a hölgyek, akik imádják a visszafogott, mégis elegáns külsőt, ezt a típust imádni fogják. A változatosság úgyszintén komoly érv a márka elkötelezett kedvelői számára, hiszen rendkívül színes palettával imponál számunkra a Nautica.

A Nautica óra megjelenéseNautica óra

A számlapot tekintve a klasszikus fehér és fekete mellett, választhatunk az igencsak különleges ezüst vagy azúrkék színekben pompázó darabot is, hogy garantáltan tükrözze egyéniségünket. Az erősebbik nem még ennél is nagyobb választékból válogathat a Nautica órákból. A cég dizájnerei gondosan figyeltek arra, hogy a férfi karórák esetében a komoly megjelenés megfelelően ötvöződjön a laza, sportos ismertetőjegyekkel.

A számlapok sokszínűsége itt is jellemző, de még szembeötlőbb a karórák szíjainak többféle megjelenése. Az acélból készült variánsok magabiztosságot sugároznak, impozáns megjelenésével egy férfi olyan férfi benyomását keltik, aki tudja, mit akar. Egy fokkal lazábbra vehetjük a gyeplőt, ha valódi bőrből megmunkált szíjat választunk. A tipikusan pasztell színekben tündöklő változatokkal egy csepp könnyedséget csempészhetünk kedvenc ketyegőnkbe.

Viszont ha a komolyságot a munkahelyen szertnénk hagyni, a szilikon szíj mellett döntsünk. A szivárvány szinte minden színéből válogathatunk, teljesen ráhangolódva a nyári fieszta hangulatára. A nyári kikapcsolódás azonban nem csak a szüntelen napozásból állhat, sokan túrázással, vagy vízi sportokkal dobják fel a szürke hétköznapokat.Nautica óra

Rendkívül tartós a Nautica óra

Szerencsére a Nautica órák elég masszívak ahhoz, hogy gond nélkül ellenálljanak a külső behatásoknak. Magát a karórát rozsdamentes acél tok öleli át, míg elölről az ásványi üveg nyújt biztonságot. Egy nagyon jól összerakott márkáról beszélünk, ami a részek illesztődésénél is kitűnően észrevehető. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy mindegyik példány legalább 50 méterig teljesen vízálló.

Egy eredeti Nautica óra megvásárlását néhány tízezer forintból simán megúszhatja, így ár-érték arányban szemtelenül jó befektetésnek számít. Hogy ez miért ennyire egyértelmű? Ha túlnézünk a mesteri kivitelezésen és az első osztályú anyagminőségen, a választ a karóra belsejében találjuk. A Nautica a Timex égisze alá tartozik, ennek megfelelően ízig-vérig svájci óraszerkezet lapul az üveg alatt és a megbízhatóságra ennél jobb garancia talán nem is kell.